Dunamenti Halfesztivál Mohács

2024-ben ismét Dunamenti Halfesztivál! Légy te is részese gasztro-kulturális fesztiválunknak!

Nagy szeretettel köszöntjük Önt a Mohácsi Német Önkormányzat nevében!

Örülünk, hogy az immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Dunamenti Halfesztivál programunk felkeltette érdeklődését. Nekünk, mohácsi sváboknak - és azt gondoljuk a város többi nemzetiségének is - szívügyünk az igazi dunai halászlé, illetve minden Duna menti halétel. Tegyük is mindjárt hozzá, hogy ezek az ételek amellett, hogy nagyon finomak, rendkívül egészségesek is! A megrendezésre kerülő rendezvényünk a hagyományos fesztivál jelleg mellett egyedi arculatát az összefogás és összetartozás élményével egészíti ki. Erre talán nincs is jobb alkalom, mint az együtt főzés és együtt étkezés öröme. Fesztiválunk fő jellemzői közé tartozik a Duna menti halételek sokszínűségének bemutatása. Eseményünkön egy időben, egy helyen kóstolható végig számos, a Duna mentén ismert módon elkészített halétel. A fesztivál ideje alatt természetesen a nagyközönség is elkészítheti, vagy akár meg is vásárolhatja kedvenc halételét a kitelepülő halárusoknál, így garantáltan senki nem marad éhesen. A halfesztivált természetesen tartalmas kulturális programok és finom borok is színesítik. A színpadon a magyarországi német nemzetiségi kultúra képviselői mellett Ausztriából érkező fellépők is megmutatkoznak. További információval a szervezők a lenti elérhetőségeken tudnak szolgálni. Keressen bennünket bátran és legyen a vendégünk!

A FESZTIVÁLTERÜLETRE VALÓ BELÉPÉS INGYENES!

Aki nem szeretne halat főzni, hanem csak egy jó halételt kíván az se csüggedjen, hisz ő rá is gondoltunk! Rendezvényünkön lehetőség lesz különféle halételek megvásárlására is, garantáltan nem marad senki éhesen!


Asztalfoglalás

Foglalj Online! A 2024. július 19-20-án megrendezésre kerülő VI. Dunamenti Halfesztiválon a főzésre jelentkezőknek az alábbi információkkal szolgálunk.


Fesztiválprogram

Szinte hihetetlen, de 2024-ben már 6. alkalommal rendezzük meg a Dunamenti Halfesztivált, ami már két napig szórakoztat és ! Légy te is részese gasztro-kulturális fesztiválunknak!
2024. JÚLIUS 19-20.

KULTÚRKIKÖTŐ

16:00-18:00 szakmai programok, előadások

SZABADSÁG UTCA (Szent János u., Jókai u.)

17:00-21:00 őstermelői, kézműves, népművészeti vásár

NAGYSZÍNPAD (Szentháromság-szobor)

17:00-19:00 Kulturális programok
19:00-23:00 DIAMANT KAPELLE - utcabál

Kisszínpad (Millenniumi Emlékmű)

15:00-18:00 - Kulturális programok

18:00-21:00 - UTCABÁL

Szabadság utca (Szent János u., Jókai u.)

14:00-21:00 - Őstermelői, kézműves, népművészeti vásár

15:00-17:00 - Regisztráció, főzőhelyek elfoglalása, tűztálca osztás

17:00- - Tűzgyújtás, főzés és vacsora

Nagyszínpad (Szentháromság-szobor)

14:00-17:00 - Kulturális programok

17:00-17:30 - MEGNYITÓ

17:30-20:00 - Kulturális programok

20:00-21:00 - Eredményhirdetés – főzőverseny

21:00-23:00 - JUHE AUS TIROL koncert - Ausztria, Tirol

23:00-03:00 - SEXTETT KAPELLE - utcabál

Sváb utca

14:00-20:00 - „Sváb hagyományok utcája” – avagy a sváb népművészeti, gasztronómiai értékek interaktív bemutatása

Halpont (Jókai utca Szentháromság-szobor felőli vége)

11:00-21:00 - Halpont - mohácsi halászlé, harcsapörkölt, sült fogas, sült kárász, sült pisztráng.

Kultúrkikötő

Szakmai és gyermekprogramok, bábszínház

Társprogramok

Sétahajókázás a Mohács I. katamaránnal.

A fesztivál területére való belépés ingyenes!

Nehogy kifuss az időből: ONLINE Asztalfoglalás

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Főzőverseny 2023

Örömmel mutatjuk be a 2023. évi Dunamenti Halfesztivál főzőversenyének helyezettjeit! Ez az esemény minden évben azokat az elkötelezett főzőknek, szakácsoknak és gasztronómiai rajongókat értékeli, akik a legjobb ízeket hozzák létre a halételek világában. Ez az év sem volt kivétel, és büszkék vagyunk arra, hogy a résztvevők fantasztikus kreativitással és szaktudással tettek eleget a verseny kihívásainak.
Gratulálunk minden helyezettnek és résztvevőnek az idei Dunamenti Halfesztivál főzőversenyén! Köszönjük, hogy csatlakoztak hozzánk és hozzájárultak az esemény felejthetetlenné tételéhez. Várjuk Önöket szeretettel a jövő évi rendezvényünkön, ahol újra találkozhatnak a régi ízekkel és megmérettethetik magukat a Duna menti régió kulináris csodáinak bemutatásában

Legfinomabb mohácsi halászlé
A mohácsi halászlé kategóriában a következő szakácsok bizonyultak a legkiválóbbaknak: Gulyás László elnyerte az első helyet, míg Schmidt József és Kalkán Dárió a második és harmadik helyezést szerezte meg. Gratulálunk nekik a hagyományos mohácsi halászlé elkészítésében való ügyességükért és a páratlan ízvilágért!
Legfinomabb "nem" mohácsi halászlé
A nem mohácsi jellegű halászlé kategóriában Schwarzkopf Ágnes nyerte el az első helyet, míg Bodonyi Ákos és Hotter Attila a második és harmadik helyezést érdemelte ki. Ez az eredmény igazolja, hogy a halászlé készítés művészete sokféle kivitelezésben megvalósulhat, és mindannyian remekül képviselték ezt az elképesztő sokszínűséget.
Legfinomabb egyéb halétel
Az egyéb halételek kategóriában Szűcs Gergelynevéhez köthetjük az első helyet, míg Ifj. Jaksics János és Szabó Zsuzsanna a második és harmadik helyen végzett. Ez a kategória a kreativitás és az innováció terepe, természetesen a főzési hagyományok tiszteletével. Minden résztvevő fantasztikus fogásokat mutatott be.
Legszebben terített asztal
A legszebben terített asztal kategóriában Kleics Csaba kiemelkedett, és megérdemelte az első helyet, míg Szabó Zsuzsanna és Vincze Zsolt szintén elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak a második és harmadik helyezésért.
A legügyesebb ifjú szakácsmester díja
A legügyesebb ifjú szakácsmester díját Király Kornél kapta meg. Ez a díj különösen fontos, mert elismeri a fiatal tehetségeket, akik a jövőben még nagyobb hatást gyakorolnak majd a gasztronómia világára.
A legfinomabb házi készítésű tészta díja
Végezetül, az Epresné Kovács Anita által készített házi készítésű halászlé tészta kiérdemelte a legfinomabb házi készítésű halászlétészta díját. Az elkészített tésztában megmutatkozik az otthon szeretete és a hagyományok ereje.

Halételek - Receptek
Halászlé - halpörkölt - csíptetett ponty

Ha szeretnéd megkóstolni, magad megfőzni, mi segítünk. Vágj bele nyugodtan, az eredmény nem maradhat el!