A tanuló inasok többsége mohácsi születésű német, de találunk köztük magyarokat, illetve délszláv fiatalokat is. Az inasokat tízéves kor körül szegődtették, és 3-5 év után szabadították fel. A halászlegények három évig vándoroltak, ehhez egy ládát készítettek maguknak. A láda előlapján az évszám, a név és egy vagy két „aranyponty” díszelgett. Ebben tartották személyes holmijukat. Az inasok vándoréveik befejeztével kérhették felvételüket a céhbe, ami egyenlő volt a mesterré válással.

Berger János - inaslevél

A fogott hal értékesítéséből a feleségek is kivették a részüket. A halat ugyanis vagy maguk értékesítették, vagy kereskedőnek adták át. Minden halásztelepülésnek, így Mohácsnak is,  megvolt a maga halpiaca, ahol a mestereknek sátrai vagy bódéi álltak, s leginkább az asszonyok kínálták a friss élő halat. Kocsival jártak a környező helységek piacaira is, vagy egyszerűen az utcán kiabálva árusítottak.

A Duna Sió-torkolat - Mohács közötti szakasza az árvízvédelmi és szabályozási munkák megkezdése előtti időkben egy igazi vízi paradicsom volt, ami gazdag halállománnyal bírt. Ebből következett, hogy igen sokan foglalkoztak halászattal, élelemszerzési és megélhetési célból egyaránt. A jogtulajdonosok vagy maguk halásztatták vizüket vagy pedig bérbe adták azt. A mohácsiak számára az ártér halászata fontos volt, ami elsősorban élelemforrást biztosított a Szigetben járóknak, tanyázó pásztoroknak és ott dolgozó parasztoknak, napszámosoknak. A halászat a céhekbe tömörült dunai halászmestereknek, illetve a nagyhalászoknak biztosított megélhetést. Mohács alatt terült el az egykor halbőségéről híres bellyei főhercegi uradalom. A nagyobb tavak és a Duna halászai jórészt német anyanyelvű hivatásos halászok voltak, csoportokban dolgoztak és az ártéri tanyákon laktak. Nyaranta az ártéri földeken élénk munka folyt, ekkor főleg a magyar és sokac paraszthalászok kerültek előtérbe, akik az ártéri halászatban az évnek ebben a szakában túlszárnyalták a németeket. A mohácsi halászok nagy része otthonról járt halászni, más részük a bédai halásztanya külső vizein dolgozott. Ezek a part közelében épült, kerek nádkunyhókból vagy tapasztott vesszőfonatú házakból álltak. Legtöbbször inkább vacsorára készítették el az „ebédhalat”, amely járt a tanyán élőknek. A tésztát gyúródeszkán gyúrták, még régebben csak fatálban. Leszűréséhez kicsi, erre a célra kötött szákot használtak. Előttük, mellettük volt a tericsplacc: 4-5 m magas, földbe ásott oszlopsor, ezekre aggatva szárították a hálókat. A víz szélén kikötve álltak a halászladikok, az elől-hátul hegyes formájú, Apatinban készült tölgyfa ladikok és a kétszemélyes, négy szál deszkából épített csiklik. Ezeket főleg kishalászok – az egy vagy két embert igénylő szerszámokkal dolgozó halászok – használták.

A mohácsi uradalomba elsőként 1769-ben érkezett 38 német család főleg a Rajna mellékéről. Habár többségük földműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkozott, az idők folyamán a nagy forgalmú postautat kihasználva vendéglátásra, bor- és gabonakereskedésre tértek át, vagy kisiparosokká váltak. Az egykori „Deutsche Gasse” (Német utca) népszerű fogadója volt a „Kereszt” vendéglő, a „Magyar Királyhoz” nevű vendéglő, illetve a tőle nem messze működő „Gasthaus zum Karpfen” („a Pontyhoz” címzett vendéglő).

A mohácsi csata következményeként és a török hódoltság alatt szinte teljesen elnéptelenedett vidékekre a 18. században a hiányzó munkaerő pótlására az uradalmak német telepeseket hívtak Magyarországra. A telepesek a német nyelvterülten dúló háborúk és a nagy adóterhek miatt hagyták el otthonukat és a földhöz jutás, valamint a kedvezőbb életfeltételek reményében választottak új hazát a Duna mentén / Magyarországon mintegy 110-150 ezren. A németek hajón vagy tutajon érkeztek a Dunán, az 1820-as évektől szinte menetrendszerűen indultak Ulm városától az erre a célra épített „Ulmer Schachtel” nevű tutajok.

 

Ulmer Schachtel

Az 1872-es ipartörvény megszüntette a céheket. Ahol elég erősek voltak, más iparosokhoz hasonlóan ipartársulatokat alakítottak. A halászélet gyökeres megváltozását a halászati törvény életbelépése okozta. A törvény ugyanis lehetőséget adott arra, hogy bárki bérelhessen halászó vizet díj ellenében. Ennek az lett a következménye, hogy a hivatásos halászokat vállalkozó kedvű kocsmárosok, ügyvédek kiszorították a bérletekből. A halászok kénytelenek voltak alkalmazottakká válni. Mohácson és a környékén napjainkban is élő német eredetű halászati kifejezés például a netzkötés (hálókötés), amit elsősorban ott találjuk meg, ahol a céhek hatása érezhető volt.